2013. május 22., szerda

Részlet;)

Halihóóó!
Még nem résszel jöttem, aminek több oka is van:
1. LUSTA vagyok.
2. Év vége van lassan és hát a suliban nem egy tantárgyból állok rosszul, szóval azzal kellene kezdeni valamit.
3. Piaristás vagyok és ott nem tudják mi az, hogy időben haza engedni a diákot.
4. Csak ennyi van kész a fejezetből, de a fejemben már összeállt, csak le kell írni és nagyon semmit mondó egy rész lesz ez... De a következő sokkal izgalmasabb lesz már.
Úgy döntöttem, hogy ezt most megosztom veletek. Nem akarok köcsög lenni, mert elég sokan látogatjátok a blogot, így megérdemlitek ezt.;)
A következőt amint megírtam, felrakom ide, de szerintem úgy suli végén várható lesz már. Mindjárt itt van ..;) Mennyi is?! 4 hét?!!
Kitartást mindenkinek! Jó tanulást és jó olvasást is ;)
Puszi Pá! 

B.


"Reggel halk kuncogásra ébredtem fel és arra, hogy valaki szorosan ölel magához.  Lia és Max nevettek valamin és olyanokat suttogtak, hogy „Nézd, de édesek” meg, hogy „Annyira aranyosak így együtt”. Túl lusta és fáradt voltam, hogy kinyissam a szemem és felkeljek, helyette inkább át akartam fordulni a másik oldalra és még jobban elterülni, de azzal a lendülettel estem le az ágyról, magammal rántva a békésen szunyókáló emberkét is. A srácok hangosan röhögtek a bénaságomon, de Lia azért próbált nem röhögni. Annyira.
-  Jó reggelt! – köszönt Nath miután végre észhez tért és levette rólam a szemeit.
-  Neked is! – válaszoltam én is majd küldtem felé egy mosolyt, aminek köszönhetően újra a szemeimet kezdte el tanulmányozni. Nem mondanám, hogy rossz érzés, hogy rajtam fekszik, de a padló már nyomja a hátamat. – Nathan!
- Ja Persze Bocsi! – kapott észbe, majd segített nekem is felállni.
-  Hmm látom felébredt a mi kis gerlepárunk – nézett végig rajtunk Jay, majd beviharzott a konyhába.
-  Akkor esetleg jöhetnétek reggelizni! – kiabált Max, majd szép kényelmesen elindultunk feléjük.
- Csináltál nekünk reggelit? – kérdeztem Maxtől és tekintetem megakadt a gyönyörűen megterített asztalon.
- Igen. Egész pontosan Lia.
-  Ohh. Pedig szívesen megkóstolnám a főztödet.
-  Ha ételmérgezést akarsz kapni, akkor csak nyugodtan. – szólt közbe Tom, majd ő is helyet foglalt mellettünk.
 Hahaha. Nagyon vicces vagy Thomas. Nem is tudom, hogy ki gyújtotta fel múltkor a palacsintasütőt. – vágott neki vissza a kopasz, mire Tom csak nagyokat pislogott.
 Az Jay hibája volt.
-   Ne már! Hiszen én itt se voltam akkor! – tettetett felháborodással válaszolt Bird a konyha másik végéből.
-  Idióták! – Siva végül lezárta az értelmes beszélgetésüket, mire mindenkiből kitört a nevetés. A reggeli alatt végig röhögtünk, ugyanis a fiúknak el kellett mesélniük, hogy hogyan sikerült felgyújtani a drága palacsintasütőt, amelyet aztán kiraktak a falra. Ez biztos valami elvont absztrakt művészet lehet, vagy pedig az a „dekoráljuk ki a lakásunkat pasi módra”. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember, akinek tetszik, hogy egy szénné égett serpenyő lóg a falon. Nathan egész reggeli alatt nem szólt semmit és oly látványosan el volt bambulva, hogy ha háromszor nem égette meg a száját a teájával, akkor egyszer sem. Miközben őt figyeltem, akaratlanul is eszembe jutott a tegnap este. Ahogy ültünk ott a zongoránál,  s kezünk összeért és ahogy ajkaink közös táncba kezdtek…