Rémes randi

Csak üldögéltem szobánk nyitott ablakában, és szememmel az ébredező Londont kémleltem. A napsugarak könnyedén törtek utat maguknak a város óriási háztömbjei között, és a beárnyékolt részek újra fényesen terültek elénk. Az emberek már felébredtek, és a reggeli teájukkal a kezükben a munkába igyekeztek. A boltok is készen álltak a nyitásra, s hirtelen a friss kenyér, és kávé illata szökött a szaglószervembe. Belélegezve ezt a pompás bukét az 1800-as években éreztem magam, ahol emberek sokasága járta a várost kora reggel, lovaskocsikkal vagy éppenséggel gyalog. Ahol a férfiak sétapálcával és asszonyukkal az oldalukon betértek a sarki pékségbe, hogy megvehessék a napi kenyér és sütemény adagjukat. Ahol az újságos még bódé nélkül árulta a portékáit, és minden vevőhöz volt egy-két jó szava. Ahol a nők hosszú muszlim szoknyákban, és kalapkölteményekben csoportosan járták be a sétálóutcák parfümériáit és divatbutikjait. Ahol a szomszédok még kapcsolatban álltak egymással, és az embereknek volt egymásra idejük. Ahol egy kommunikatívabb és erkölcsibb társadalom volt a meghatározó. De mindezek csak a múlt szép árnyai, és azóta már eltelt két század is. Mindig is szerettem volna tudni, hogy milyen lehetett ebben a korban élni, de én ezt már nem tudhatom meg, mert én pontosan egy huszonegyedik századi lány vagyok, aki az ablakban ülve a régmúltról ábrándozik.

- Szeretem nézni, ahogy az ablakban ülsz, - ránt vissza a jelenbe barátnőm hangja - ilyenkor olyan bölcsnek látszol.

- Csak gondolkodom. - válaszoltam, majd ő is helyet foglalt mellettem.

- És min? - rám szegezte tekintetét, de én nem néztem rá, és válaszként csak megrándítottam a vállam jelezve, hogy nem érdekes, de a szemem megakadt valamin. Az utca túloldalán egy szerelmes pár sétált kézen fogva. Akaratlanul is, de elgondolkoztam rajtuk, majd kimondtam, ami a szívemet nyomta.

- Félek. - látva Lia értetlen tekintetét, hosszabban is kifejtem neki - Félek, hogy rémes lesz a randi. Mi van, ha már nem fogom érdekelni, mert rájön, hogy egy teljesen átlagos lány vagyok, aki semmiben sem tehetséges, a legtöbb dolog hoz nem ért, nem valami okos és még csak nem is szép. Ha majd nem tudunk mit mondani egymásnak, mert egy teljesen más világban élünk? Ez az egész olyan elcseszett.

- Most miért mondod ezeket? 

- Mert ez az igazság. - még sose mondtam el senkinek sem ezeket, és még ez sem a teljes változat, de már egy ideje érlelődik bennem, hogy megosszam vele. Nem félek attól, hogy igazat ad nekem. Lia mindig is segített átvészelni az érzelmi hullámvölgyeimet, és ha kellett mindig megvigasztalt. Ezért mindennél jobban tisztelem és szeretem őt.

- Ez hülyeség, nem pedig az igazság. Nem számít, hogy honnan jöttél, hogy tehetséges vagy-e vagy sem. Te egy csupa szív ember vagy, akit nem lehet nem szeretni. - biztatóan mosolygott rám, majd mikor észre vette a kissé könnyes szemem, szorosan magához ölelt - Jajj ne pityeregj! Ez az igazság és nem az, amit te gondolsz magadról.

- Köszönöm. - mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.

A reggeli gondolataim az egész napomat beárnyékolták. Különös előérzetem volt a randival kapcsolatban, de próbáltam tudomást sem venni róla, és csak is pozitívan gondolkodni. Már csak két óra volt vissza Nathan érkezéséig és én meg el sem kezdtem készülődni. Felfogva a dolgok jelentőségét, berontottam a fürdőszobába, majd egy megnyugtató zuhanyzással eltereltem a gondolataimat. Itt minden olyan gyorsan történik. Londonban pörög az élet és nekem is pörögnöm kell vele együtt. Elzártam a zuhanyt, majd kiléptem a pára és meleg vízsugár mentes fürdőszobába. Egy törölközőt csavartam magam köré, és megtöröltem a vizes hajamat is. Egy gyors szárítás és vasalás, és már kész is volt a tökéletes frizura. Szó szerint becsoszogtam a szobánkba, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egész nap fülledt meleg idő volt, és ez még most sem változott meg. Felraktam egy kis sminket is, ami nálam csak szempillaspirálból, minimális alapozóból illetve szájfényből és szemkontúrceruzából áll. Még véletlenül sem szemceruza, mert nem szeretem, ahogy a fa piszkálja a szemem. Kövezzetek meg érte. Pár kiegészítő, és kész is voltam. A telefonomat bele erőszakoltam a már úgyis telepakolt táskámba, majd barátnőm társaságát keresve mentem le a nappaliba. Lia éppen valami nézhetőt keresett a stílusos, de egyébként kevésbé hasznos televízióban. Végül is egy zenecsatornán állt meg, ahol Rudimental egyik száma, a Waiting all night-t játszották. Mondanám, hogy elkezdtem énekelni, de mivel nincs hangom és éppenséggel csengettek is, ez most nem következett be. Kinyitottam az ajtót, és Nathan mosolygós arca tárult elém.

- Szia! - köszönt és átlépte a küszöböt, ami eddig elválasztott minket, majd egy puszit adott az arcomra, amitől még a hideg is kirázott. - Nagyon csinos vagy. - mért végig, majd még egy puszit adott a másik orcámra is.

- Köszönöm. - nehezen, de sikerült megtalálni a hangomat és egy értelmes szót kinyökögni, majd zavaromban a ujjaimat kezdtem el tördelni. Ő sem panaszkodhatott a megjelenését illetően. Egy fehér hosszú ujjú inget viselt, ami könyékig fel volt hajtva, és mindezt egy fekete mellénnyel tette tökéletessé. Egy fekete farmer és a fehér Supra cipővel viselte, és a haja mint, mindig most is tökéletesen állt. Összeszedve minden erőmet sétáltam el a táskámig, majd felkapva azt indultam el vissza, de ezúttal Lia is velem tartott.

- Szia Lia! - üdvözölte nagy mosollyal a barátnőmet Nathan és megjutalmazta őt két baráti puszival is.

- Szia Nathan! Aztán Vigyázz ám rá! - figyelmeztette őt, mintha az anyám vagy a tesóm mondta volna. Megígérte, hogy minden rendben lesz nem kell aggódnia, majd elköszöntünk tőle, és végül elindulhattunk.

Hogy hova és merre megyünk, ne kérdezzétek, mert magam sem tudom, csak követem a mellettem haladó fiút. Hiába kérdeztem, hogy még is hova megyünk, ő letudta annyival, hogy meglepetés. Nem is faggattam tovább, hiszen úgy sem mondaná el, helyette inkább figyelmesen hallgattam a párizsi koncert részletes beszámolóját, és magam elé képzeltem a szituációt. A sikítozó rajongókat, a fénykavalkádot, a hangfalakból áradó fenomenális zenét és az öt énekest a színpadon, akik az álmaikat élik. Jó látni, hogy mennyire szereti is ezt csinálni, hiszen ez az élete, és az ő álma, amely valóra vált. Mosolya láttán nekem is mosolyognom kell, és testemet elönti a boldogság, hiszen vele lehetek ebben a pillanatban is, s az elkövetkezendő pár órában is. Nem foglalkozom a reggeli rossz érzéseimre, de ugyanakkor még mindig tudom, hogy talán még sem most kéne itt lennünk. Gondolatmenetemből a Temze látványa és a rajta úszó, gyönyörűen kivilágított sétahajó látványa hozott vissza, melyhez egy széles, fából készült móló vezetett. Csillogó szemekkel fordultam Nathan felé, aki csak bólintott egyet, majd kézen fogott és elindult a hajó felé. Mindig is imádtam hajókázni, s olyankor úgy éreztem, mintha repülnék, de a felszínt sose hagynám el. Imádtam, ahogy a lágy szellő simogatta az arcom, és a hajtincseim egymással játszadoztak a hátamon. Ahogy szeli a vizet, megállíthatatlannak és erősnek tűnik. Beleborzongok, és már vágyom, hogy újra átéljem, de egy kellemetlen érzés győzedelmeskedik. A magassarkúm sarka beakadt a móló deszkái közé és a lendülettől vészesen közelít a hasra esés állapota. Már készültem arccal tompítani a becsapódást, de két kéz fonódott a derekam köré, s ezzel megmentve a testi épségemet. Megmentőm szorosan fog magához, majd aggódó pillantással fürkészi arcomat.

- Jól vagy? - hangjából kivehető, hogy valóban aggódót, de ugyanakkor viccesnek is találta, amit nehezen, de nem tett láthatóvá.

- Igen. Persze. Köszönöm. - tekintete vonzza az enyémet, de nem bírok uralkodni magamon, és felszínre tör az elfojtott nevetés ügyetlenségem miatt. Nathan is elmosolyodik rajtam, majd végre sikeresen feljutunk a hajóra. 

Az idő szinte csak repül megállíthatatlanul, és már csak azt vettem észre, hogy kikötünk ott, ahonnét egy órával ezelőtt elindultunk. A hajón nem történt semmi incidens, azt leszámítva, hogy rám borult az italom, és mikor fel akartam állni, úgy elszédültem, hogy majdnem elestem. De mindezeket felülmúlja, hogy hajókáztam a Temzén, és város mögött a lemenő Nap sugarai festették be a még kék eget vörös színűre, s annak különböző árnyalataira. Nathan végig magához ölelt, s közben a város különböző pontjait mutogatta, és elmondta, hogy melyikek a kedvenc helyei. Biztosítottam afelől, hogy szívesen elmennék vele oda is, mire csillogó szemekkel fordult felém, majd egy puszit nyomott az arcomra, minek következtében pompás piros színben úszhattam. Ez a pillanat örökre bevésődött a szívembe. Ahogy a Temzén hajókázunk és épp a naplementét nézzük, miközben a számomra tökéletes fiú szorosan ölel magához. Így minden olyan tökéletesen romantikus.

Hajóutunk után egy nem túl messzi parkba mentünk sétálni egyet és csak úgy beszélgetni, akár a semmiről is. Angliában minden már, mint otthon nálunk. A fű is sokkal zöldebb, és parkokat is előszeretettel használják az emberek. Vannak akik a kutyát sétáltatják, vannak akik egy kiadós futással eresztik ki a gőzt, de akadnak olyanok is, akik csak egy kis sétára vágytak, hogy jobban megismerhessék egymást, mint például mi is. Ahogy sétáltunk egyre beljebb egy szökőkúthoz értünk, majd leülve a szélére tovább folytatjuk a beszélgetésünket, amely már a jövőbeli terveinkről szól. Miközben mi csak társalgunk, galambok gyűlnek körénk, és a földön keresnek maguknak egy kis élelmet. Tekintetem rájuk talál, s egy halvány mosolyt eresztek feléjük. Olyan aranyosak, ahogy leszállnak, csipegetnek egy kicsit, majd megint elrepülnek, hogy még több élelemhez jussanak. De a természet, mint mindig most is közbe szól. A szél hirtelen feltámad és az ég egy hangos morajjal adja tudtunkra, hogy nemsokára hatalmas vihar várható. 

- Szerintem lassan mennünk kéne. - közli Nathan a nyilvánvalót. Én csak megértően bólogatok, majd elindulunk hazafelé. Kezeink összekulcsolva, s így sétálunk London utcáin. Akaratlanul is, de elgondolkodom a randinkon. Nem is volt rémes. Nem értem, hogy miért volt annyira rossz érzésem emiatt. De mielőtt folytathatnám az utca hirtelen teljes fényességben pompázik, majd újra sötétbe borul.Egy hangos hangrobbanás kíséri mindezt, s az ablakok beremegnek a hirtelen jött basszus miatt. Ijedtemben ugrok egyet, de Nathan közelebb húz magához, s szinte abban a pillanatban távozik a rossz érzés, és csak a közelségére tudok koncentrálni.

- Ne félj, én megvédelek! Mindjárt ott vagyunk! - suttogja a fülembe, majd egy hosszú puszit nyom az arcomra, s kezét szorosabban fűzi az enyémekhez. 

- Nem az. Nagyon szeretem a viharokat. Nem félek tőlük, csak elgondolkodtam, és ez megijesztett. - fordulok felé, s egyenesen a szemeibe nézek, amik az éjszakai fényekben még szebben csillognak.

- És min gondolkoztál? - érdeklődik, de a szorításából cseppet sem enged, amit én nem is különösebben nem is bánok, hiszen így csak pár centi választ el tőle.

- A mai napon. - felelem kurtán, és arcom szinte perzsel. Megint elpirultam, s ürülök, hogy sötét van, így legalább nem láthatja a teljesen piros arcomat.

- Értem. - mielőtt még tovább mondhatná egy hangos fékcsikorgás és egy női sikoly megakadályozza. Azonnal a hang irányába kapjuk a fejünket, s az utcán ácsorgó autó látványa tárul elénk, ami előtt egy ember fekszik. Futva közelítünk feléjük, s ahogy ott termünk a látvány borzasztó. A nő eszméletét vesztve fekszik a hideg aszfalton, s körülötte egy hatalmas vértócsa, ami a feje jobb oldalát teljesen beborította. Pulzusa alig tapintható, s a légzése is elég gyenge volt. Nathan közben hívta a mentőket, s pár perc múlva a hangos szirénára lettem figyelmes. A mentősök gyorsan hordágyra tették a húszas éveiben járó lányt, majd amilyen gyorsan jöttek úgy el is mentek. Időközben a rendőrök is megérkeztek,  s elkezdték a helyszínelést, amely a mi kihallgatásunkkal kezdődött. Elmondtuk, hogy tulajdonképpen nem láttuk, hogy mi történt, csak a csattanást hallottuk és hívtuk a mentőket, majd minket is utunkra engedtek. Hazafelé már nem szóltunk egymáshoz. Mindketten a saját gondolatainkba temetkeztünk. Egész végig az elütött lány arca jár az eszembe. Olyan igazságtalan az élet. Miért mindig a jókkal történnek a legrosszabb dolgok? Hiszen ő is még milyen fiatal. Előtte az egész élet. Egyetem, munka, egy szerető férj és család. De lehet hogy ő ezeket már nem éri meg. Kérdezem ln, hogy miért? Mi rosszat követhetett el, hogy ezt érdemli? Egész idő alatt dörgött és villámlott, majd végül az eső is eleredt, különösen melankólikus hangulatot adva ezzel neki. 

Észre se vettem, de már a hátunk előtt voltunk. Gyors beinvitálás után a konyhában álltunk, s egy pohár víz elfogyasztása után eszembe jutott egy fantasztikus ötlet.

- Nathan! - szólítottam meg, mire érdeklődve fordult ő is felém - Ne értsd félre, de nem szeretnél itt maradni éjszakára? Kint szakad az eső, meg dörög- villámlik és egyedül vagyok ebben a nagy házban. - soroltam fel az érveket, hogy miért is kéne maradni, és hogy ne is értse félre.

- Mit szólnál egy filmhez? - kérdezte, s hirtelen előrántott egy popcornos zacskót. Akkor szerintem ez egy igennek számít.

- Benne vagyok. Érezd otthon magad, addig én hozok száraz ruhát. - mondtam ki,, majd már el is tűntem az emeleten száraz ruha után kutatva. Bementem Ricsi szobájába, majd egy egyszerű fehér rövid ujjú pólót és egy fekete melegítő nadrágot lenyúltam tőle. Bementem a szobámba, majd a sminkemet nagyjából lemostam, a hajamat lófarokba kötöttem és felvettem a kedvenc szürke Hollister márkájú melegítőm a hozzá illő fehér pulcsival. Lementem az emeletről és Nath már a DVD-k között válogatott. Átnyújtottam az általam választott ruhákat, s pár perc múlva már ő is csatlkozott hozzám. Tulajdonképpen nem tudom, hogy milyen filmet néztünk akció-e vagy vígjáték, de különösebben nem érdekelt, mert az jobban lekötött, hogy folyamatosan dobálnak pattogatott kukoricával. Az első filmnek hamar vége lett, de mivel nem voltunk álmosak így néztünk még egyet, amelyet most én választottam. Félig kicseszésből, félig pedig azért, mert régen láttam a Charlie St. Cloud élete és halála című filmet választottam. Nathan is abba hagyta a dobálózást, s ő is figyelte a filmet. Az első fél óra nyugisan telt, majd folyamatosan éreztem magamon perzselő tekintetét.

- Nem úgy volt, hogy filmet nézünk? - kérdeztem tőle nagy mosollyal, majd egy kicsit közelebb húzódtam hozzá.

- De. De te sokkal szebb vagy, mint Zac Efron. - egy újabb bók, amire nem tudtam mit mondani. Az arcomat elöntötte a pír, ami most nem zavart, majd kicsit megint közelebb húzódtam hozzá, s egy puszit nyomtam a szája sarkába. - Nagyon jól éreztem magam veled. Zoe. Én szeretném, ha sokkal több lenne köztünk.

- Én is szeretném. Mindennél jobban. - válaszoltam neki, mire csillogó és hitetlenkedő szemekkel nézett felém. Majd mikor felfogta, hogy mit mondtam, az egyik kezét a derekamra helyezte, hogy még közelebb húzzon magához, a másikkal végig simított arcomon, majd megállapodott ajkaimon. Vágytam rá. Mindennél jobban akartam, hogy ajkai újra érintsék enyéimet, s kellemes és lágy táncot járjanak. Majd hirtelen megéreztem magamon őket, s nyelve bebocsátást kérve és kapva. Hihetetlen, de megkaptam Őt, akire mindig is vágytam, s most itt ülünk a kanapén és egymás ajkait faljuk. amely oly' édes, akár a mámor. Apró puszik váltották csókunkat, majd levegő után kapkodva váltunk el egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, majd egy apró puszit kaptam az orromra. Figyelmünket újra a filmnek szenteltünk, s ezután a fejemet Nathan mellkasára támasztottam, s egyenletes szívverésétől hamarosan elnyomott az álom...

Halihó!!! Itt az új rész. Nincs különösebb hozzáfűzni valóm... Majd ha elkészül, akkor érkezik a következő, ami remélem nem lesz ilyen sokára. Addig is olvassátok és szóljatok hozzá.Én jó tanévet kívánok mindenkinek, hiszen hétfőn már az van. -.- Szép estét! Csók Puszi:* Betty.

Díj (Y)

Hali Emberkék!
Nem résszel jöttem, amit nagy valószínűséggel a címből már leszűrtetek, hanem a blog első díjával, amit nagyon szépen köszönök Cassie Taylornak ;):*

Ui.: Új rész nem sokára;)
Puszi:*
Betty

1. Válaszolj 10 kérdésre.

2. Írj magadról 10 dolgot.

3. Tegyél fel 10 kérdést.

4. Küldd tovább 10 embernek.

10 dolog magamról:

1. Először is a számomra, jelen pillanatban a legfontosabb dolog, hogy fáj a fejem, nincs kedvem semmit sem csinálni, odakint hideg van és majd esni fog és legszívesebben csak Odaátot néznék a tesómmal. :3

2. Annyi minden eszembe jutott, hogy nem tudom, hogy melyiket írjam  le :(

3. Néha tök idősnek érzem magam a blog világban, mert 17 vagyok, de örömmel látom, hogy elvétve, de akadnak nálam idősebbek is.

4. Egy kicsi kis városkában élek Zala megyében, amit sokan sokszor falunak mondanak, de nem az!!
5. Épp Lana Del Reytől hallgatom a Summertime Sadness-t és valahogy illik a mostani állapotokra.

6. Rájöttem, hogy a blog eleje, nekem most már nagyon nem tetszik, de nincs szívem kitörölni.

7. Most mesélnék arról, hogy hogy nézek ki, de kint van egy a kép és látjátok, szóval tök fölösleges...

8. Most kaptam egy Samsung Galaxy S Advance telefont, amit nagyon imádok és az egyik legféltettebb kincsem a laptopom után..*.*

9. Nem vagyok egy nagyon feltűnő emberke, inkább a láthatatlanok osztályát képviselem, szóval ha eltűnnék a világból nem nagyon venné észre senki, csak egy-két hozzám közel álló személy.

10. Imádom a divatot <3

10 válasz:

1.: Mit jelent számodra az írás?

Különös kérdés, melyet tőlem még soha senki nem kérdezett. Nem vagyok egy nagy író, nem is leszek az. Nem érzek elhivatottságot hozzá és tehetséget sem. Néha csak jó érzés leírni a gondolataidat, vagy csak leírni, ami a szívedet nyomja. Néha csak egy tevékenységet, amit unaloműzés céljából csinálok. Valójában magam sem tudom rá a választ.

2.: Mik a szándékaid a jövődre nézve?

Na. Helyben vagyunk. A kérdés, melytől már a falra mászok, de még jó párszor fogom hallani az érettségiig és utána is.:3 Kapásból rávágnám, hogy nem tudom, de valójában nekem egy csomó tervem van. De azok nagy része nem fog valóra válni bizonyos okok miatt. De hogy a szüleimnek igazat adjak és egy normális válasz is legyen itt, a főiskolát mondanám.

3.: Ki a példaképed?

Nincs példaképem.

4.: Mi a kedvenc meséd?

Csak én vagyok ilyen ember, aki valójában még ezt sem tudja?! Most hogy belegondoltam nagyon szeretem a tündéres/hercegnős meséket, ahol a királyfi mindig megtalálja élete szerelmét egy szegény/egyszerű lány személyében. Amúgy a Timon és Pumba rajzfilmet/mesét (kinek hogy) nagyon szerettem és még ma is szeretem.

5.: Hogyan lettél The Wanted fan?

Kezdetben nem tetszettek. Mikor a Viva tévén adták azt hiszem az All time low-t akkor nem tetszett és még nem is hallgattam végig. De azután jött a Chasing the sun és elnyerte a tetszésemet, de még akkor se nagyon izgatott, hogy milyen banda meg ilyenek. Majd egy unalmas délutánon a tévében végig néztem az I found you című dalukat és hát ott megtört a jég. Nagyon megtetszett a dal, ami azóta is az egyik személyes kedvencem, és azóta követem a banda sorsát is.

6.: Vannak mások is, akiket szeretsz a TW-n kívül?

Persze. Mindjárt ott van a rivális banda a One Direction. Ez a két banda a számottevő számomra.

7.: Mi a véleményed a kommenthatárról?

Az első, ami beugrott a kérdés olvasása közben, hogy: Mittudomén... Még nem csináltam, szerintem nálam nem is válna be, de akinek nagyon sokan írnak, annál biztosan beválik.

8.: Mit tennél, hogyha találkoznál a kedvenceddel?

Őszintén? Semmit. Nem nagyon tudnék megszólalni, mert hát hogy mit mondjak? Nem vagyok az a fajta aki a nyakukba ugorva dicséri halálra őket. Szimplán mosolyognék, kérnék egy autogrammot max egy képet is és aztán helló szia sose találkozunk többet.;)

9.: Zenével, vagy anélkül alszol?

Úgy szoktam, hogy a telefonomon zenét hallgatok, majd mikor már nagyon álmos vagyok akkor kinyomom és sleepytime. Headsetet sose szoktam így használni, mert egy idő után megfájdul tőle a fülem. Főleg attól a hülye cuppantóstól, amit mostanság adnak hozzá. De nyári szünetben nem szoktam.

10.: Mi a kedvenc könyved?

Nem sok könyvet olvastam el végig, de persze van kedvencem. Ne tessék elítélni, de A sötétség ötven árnyalata a kedvenc. Nekem a triológia közül ez nyerte el legjobban a tetszésemet. Imádom, ahogy a karakterek megváltoznak benne és hogy fokozatosan derülnek ki benne a dolgok. A törékeny kisfiú :)

10 kérdés:

1. Belegondoltál már, hogy milyen nehéz megfogalmazni az első kérdést?

2. Elképzelted már, hogy a blogod hirtelen valóra válik és te vagy benne a főszereplő?

3. The Wanted vagy One Direction?

4. Kedvenc helyed, ahol eddig jártál?
5. Szoktál zenét hallgatni írás közben?

6. Kedvenc dalod?

7. Legviccesebb sulis élményed?

8. Van legjobb barátnőd, akivel mindent megbeszéltek és a szabad időd nagy részét vele töltöd?

9. Elolvastad valaha az egyik kötelező olvasmányt?

10. Van Twittered?

Akiknek küldöm:

Vicky

Nessa

Merci

Roxana

Egy új barát

Egy közeli kis kávézóban ücsörögtünk és a pincérfiúra vártunk, akinek elég látványosan bejött Naomi. Mikor végre kihozta a rendelésünket remegő kezekkel tette le elé a forró csokit, mire ő felnézett rá, s nagyon halványan elmosolyodott, majd a kért italnak szentelte a figyelmét. Szegény srác. Esélye sincs. Küldtem felé egy együttérző mosolyt, majd a kinti állapotoknak szenteltem a figyelmemet. Eső már nem esett, hanem finoman fogalmazva szakadt. Siker. A jó hír, hogy van esernyőm, de azt hiszem lyukas. Nem baj. A lényeg, hogy van és így nem ázok majd el. Annyira.

- Mesélj magadról! - szólt rám Naomi, miután egy nagyot kortyolt a forrócsokiból.

- Oké. Zoé Szabó vagyok amint azt már tudod. -néztem rá, majd helyeslően bólintott - Magyarországról költöztem ide a legjobb barátnőmmel úgy egy-két hete. Pontosan már nem tudom. Van egy bátyám, Adam. Még csak tizennyolc vagyok, de pár nap és tizenkilenc. A gimiből van még vissza egy évem, amit majd itt szeretnék elvégezni. Nagyjából ennyit rólam. Unalmas életem van és nem sok minden történik velem.

- Unalmas? - meglepődött hangon kérdezett vissza - Hogy érted, hogy unalmas?

-Tudod, -kezdtem a magyarázást és a szívószálammal a tejszínhabot bökdöstem, amit 'oly tökéletes formában tettek rá az italomra - az a fajta lány vagyok, akit nem nagyon hívnak el bulikba és ő maga sem nagyon jár el ilyen helyekre. Egy csendes, visszahúzódó lány vagyok, aki inkább választ egy jó könyvet, minthogy inkább hullarészegre igya magát egy lepukkadt szórakozóhelyen. Jó, nem mondom, hogy az utóbbi lehetőség nem szokott előfordulni, de nagyon ritka esetek egyike. - Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor eszembe jutott az egyik nyári szüneti kalandunk Liával. A Sziget fesztiválon voltunk a haverokkal és kicsivel többet ittunk a kelleténél. Nem voltunk részegek, csak már nagyon jó kedvünk volt és elég bátrak voltunk mindenre. Így hát elkezdtünk flörtölni az egyik biztonsági őrrel, hogy bejuthassunk David Guetta öltözőjébe. Végül a csávóka rájött. hogy miben mesterkedünk és csak egy Sziget fesztiválos tollat sikerült megszereznünk. De a lényeg, hogy bejutottunk. Ajjh régi szép idők. Mennyi őrültség. Naomi valószínűleg nem érti, hogy min röhögök ennyire, miközben semmi nem történt, de ez nálam már mindennapos. Később esetleg majd ő is megtudja. - Na de most te mesélj magadról!

- Naomi Johnson vagyok, de kérlek szólíts csak Nonának. - Hmm... Nona. Ez tetszik - Én vérbeli londoni csaj vagyok. Itt születtem, itt nőttem fel és itt is élek.

- A szüleiddel? - tettem fel egy tök átlagos kérdést, de Nona arca megváltozott. Szomorú és zaklatott lett. Basszus! Azt hiszem beletenyereltem valamibe.

- Apukám hat éves koromban meghalt, anya pedig - mély levegőt vett, majd folytatta - elmegyógyintézetbe került apa halálát követően.

- Sajnálom. Nem tudtam. - Ezt tényleg nagyon sajnálom. Elképzelni sem tudom, hogy milyen egy apa vagy egy anya vagy esetleg mindkettő nélkül felnőni. Nem lehet könnyű az egész biztos.

- Semmi baj. Nyugi. Hiszen honnan tudhattad volna. - nyugtatott meg és rámosolygott - Miután anya is kilépett az életemből, egy kis időre árvaházba kerültem, majd egy fiatal házaspár örökbefogadott. Minden szép és jó volt egy ideig, majd egyre nagyobb gond lettem számukra. Így aztán átkerültem, másik szülőkhöz mondván, hogy nincs rám idejük és pénzük. Azóta mindig ez a kifogás.

- Huuh. -Azt hiszem, hogy az állam a padlót veri. Ledöbbentem a története hallatán. Ilyen fiatal és már ennyi minden történt vele. De miért érzem azt, hogy még koránt sincs vége? - Az életed - kerestem a megfelelő szavakat, de erre nincs - korántsem tündérmese.

- Hát nem. - válaszolt, majd a füle mögé tűrt egy rakoncátlan hajtincset.

- És mi van a herceggel?

- Herceg? - kérdezett vissza.

- Tudod. A szőke herceg fehér lovon, akibe halálosan szerelmes leszel és ő megvéd minden bajtól. Bocsi. Azt hiszem túl sok romantikus filmet nézek. - magyaráztam neki, s elnevettem magam a végére

- Semmi baj. - mosolygott ő is a felszólalásomon - Igazából van egy fiú. Még nem sokat tudok róla, de nagyon segítőkész és rendkívül kedves. A mosolya egyszerűen elvarázsol és szemei mámorítóak. Próbáltam őt elkerülni, de ez egyszerűen lehetetlen volt. Valahogy mindig a karjaiban kötöttem ki. Úgy érzem, hogy ő az egyedüli, aki törődik velem és ezt nem szeretném elveszíteni. - könnyek csillantak meg a szemében, de sikerült neki visszatartani. - Egy perc és visszajövök. - állt fel, majd elindult a mosdó felé. A pincér pont akkor ért ide, mikor Nona távozott.

- Elnézést. Oda tudná adni ezt a Kisasszonynak? - egy papírcetlit nyújtott felém gondosan összehajtogatva - Egy fiatalember küldi neki. 

- Igen. Persze .

- Köszönöm. - átnyújtotta a papírt, majd ahogy jött, úgy távozott is. Ez fura volt. 

- Már itt is vagyok. - ült vissza Nona a helyére és érdeklődő tekintettel nézte az előttem heverő papírdarabot.

- Ezt neked küldte egy pasi. - adtam át neki az üzenet.

- Ez de fura. 

- Én is ezt mondtam. - rám mosolygott, majd kihajtogatta a papírt. Miközben olvasta, a mosoly az arcára fagyott és ijedtség futott át rajta, majd egy gyors mozdulattal az asztalra dobta a lapot pont úgy, hogy valamennyit el tudtam belőle olvasni.

Remélem jól szórakozol. Ezért még számolunk! Nehogy azt hidd, hogy megúszod!

                                                                                                Csók. D.

Majd mikor meglátta, hogy az üzenetet olvasom, elkapta előlem és táskája mélyére rejtette. Éppen gyors távozásra készült. Nem csodálom. Három mondat csupán, de az ijedségmérőm már túl mutat a megfelelő értékeken. Pedig nem is nekem szánták. Most akkor mi van? Követi őt valaki? Figyelnek minket? Vagy menekül valaki elől? Meg kell tudnom valahogy. De most tégy úgy, mintha semmi sem történt volna és ez egy normális találkozó vége lenne.

- De ugye találkozunk még? - kérdeztem tőle, mielőtt még lelépne.

- Szeretném. - felelte kicsit bizonytalanul. - Megadod a számod?

- Persze. - egy gyors telefonszám csere, majd egy ölelés és már ki is lépett a kávézóból. Az ablakon kinézve figyeltem távolodó alakját és nem is olyan messze egy fiú tűnt fel mellette. Épp csak annyira voltak távol, hogy jó rálátásom nyílt a srácra. Fekete, felzselézett hajára félig rá volt húzva a kapucni. Egyik kezét bedugta bőrkabátja zsebébe, a másikban pedig egy meggyújtott cigaretta füstölgött. Már csak kinézetre se az a "szőke herceg fehér lovon", akiről Naomi mesélt nekem. Lazán a falnak támaszkodott, majd mikor Nona odaért, szinte ráncigálta maga után. Úgy viselkedett azzal a lánnyal szemben, mintha csak egy darab rongy lenne. Semmi emberség vagy empátia nem volt benne. Talán ő volt az, aki figyelt minket és az üzenetet írta neki. Miután elkönyveltem magamban, hogy arra a srácra is ráférne egy nagy adag észhez térítés, megittam a maradék kávém, fizettem és én is elindultam hazafelé.

- Megjöttem! - szinte kiabáltam, mikor beléptem a házba.

- Konyha! - kiáltotta vissza Lia. A cuccaimat leraktam a fogasra, majd becsörtettem én is a konyhába.

- Szia! - köszöntem barátnőmnek, majd a szokásos ölelésben részesültem. - Többiek?

- Anne még dolgozik, Ricsi meg elment valahová.

- Értem. 

- Na de mesélj! Mit csináltál? - érdeklődött a kávézós programom felől. Hasam egy hangos korgással válaszolt, pontosabban arra, hogy mit nem csináltam. Még nem ettem. Lia még mindig a válaszomra várt és érdeklődő tekintetét le sem vette rólam, miközben valami étel után kutakodtam a hűtőben. Van itt minden, ami a kedvenc szendvicse,hez kell. Paradicsom, sajt és toast kenyér. A paradicsomot szép szeletekre vágtam, a kenyeret megpirítottam, majd rátettem a sajtot és az egész mehet a mikróba. Amíg a szendvicsem el nem érte tökéletesen olvadt állapotát, addig barátnőmet beavattam a mai nap eseményeibe. Kezdve onnan, mikor megláttam Nonát, az élettörténetén át, egészen a levélig és a 'bad-guy-ráncigálja-Naomit' akcióig. Néha nagyokat nézett esetleg sóhajtott egyet. Egyetértett velem abban, hogy ismerjük meg még jobban őt, hiszen rendes lány vagyis így annak tűnik és szeretnénk neki segíteni is. A mikró egy hangos csengéssel jelezte, hogy az ebédem, amiből vacsora lett tökéletesen meleg már. Gyorsan kivettem és ráraktam a paradicsom szeleteket. Nagyon ínycsiklandóan nézett ki és az íze... egyszerűen fenomenális. Épp, hogy beleharaptam a hatalmas főzőtudományt igénylő vacsorámba valaki a csengő megszólalásával jelezte, hogy szeretné, ha  valaki ajtót nyitna neki. Lia volt oly kedves és kinyitotta, amíg én folytattam a táplálék bejuttatását a szervezetembe.

- Zoé! Téged keresnek! 

- Engem? - kérdeztem vissza, mert nem nagyon akartam elszakadni fontos feladatomtól.

- Igen! - erősítette meg, amit már úgyis tudtam. Szép kényelmesen indultam el az ajtó felé, ahol egy futár állt kezében két kicsi dobozzal és egy elektromos kütyüvel.

- Ön Miss Zoé Szabo? - kérdezte a futár srác reményekkel eli szemekkel.

- Igen, én vagyok.

- Kérem itt írja alá! - mutatott egy üres helyre a kis kütyün. Gyorsan odafirkantottam a nevemet, majd átvettem a kettő kicsi dobozt.

- Köszönöm. Viszlát. - köszönt a srác és már itt sem volt.

- Viszlát. - mondtam, majd becsuktam a bejárati ajtót és folytattam az utamat vissza a konyhába. 

- Na mi az? Mit kaptál? - kíváncsiskodott Lia.

- Még nem tudom. - és azzal a lendülettel kezdtem el kicsomagolni a nagyobbik dobozt. DSzép lassan, óvatosan, nehogy véletlenül eltépjem a gyönyörű csomagolópapírt és hatalmas masnit. Igényes és letisztult külseje volt. Látszott rajta, hogy nem akárki küldhette. Mikor végre sikerült kicsomagolnom és levettem a tetejét, egy Eiffel-tornyos szobrocska akadt a kezem közé. A dobozban volt még egy üdvözlőkártya is, rajta pedig egy kézzel írott szöveg.

Drága Zoé! 

A fiúkkal Franciaországban koncertezünk és szüntelenül csak Te jársz a fejemben. Biztos forrásból tudom, hogy Párizs a kedvenc városod és mindig is szerettél volna eljutni ide. Sajnálom, hogy nem jöhettetek velünk, ezért is küldtem egy kis emléket. Szeretném megkérdezni, hogy eljönnél-e velem szombaton egy randira? 

Nagyon sokat gondol rád és reméli, hogy igent mondasz: 

                                                                                xoxo. Nathan:*

Ui.: Jó étvágyat a másik ajándékhoz. Remélem szereted.;)

A kis kártyát megfordítottam és rajta volt a telefonszáma. Azonnal elmentettem a számát, majd kinyitottam a másik dobozt is. Rózsaszín kis teasütemények voltak benne. De nem akármilyen süti volt az. A világ legfinomabb francia desszertje, málnás macaron. Még soha senkitől nem kaptam ennél szebb ajándékokat és legfőképpen nem egyenesen Párizsból. Felfogni is alig bírom. Elővettem a telefonomat, majd megírtam a válaszomat Nathan-nek.

A válaszom egy nagyon határozott Igen! Köszönöm az ajándékokat. Nagyon tetszenek, ahogy az is, aki küldte őket. Már várom a szombatot. 

xoxo Zoé :*

Lia mindvégig mellettem volt és sejtelmesen mosolygott, mintha tudott volna mindenről. A nagy izgalomban, amíg Nath válaszára vártam, még enni is elfelejtettem és csak a tőle kapott kis tornyot nézegettem. Ábrándoztam, hogy vajon mit csinálhatnak ők? Vagy milyen lehet a kilátás az Eiffel-toronyból. Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer majd valaki ott kéri meg a kezem. Háttérben Párizs gyönyörű fényivel és francia zenével, amely 'oly tökéletesen adja vissza az érzelmeinket, hogy szavak nélkül is teljesen megértjük egymást. A valóságba a telefonom rezgése hozott vissza, miszerint szöveges üzenetem jött.

Örülök, hogy tetszik. Én is nagyon várom a szombatot. 6ra érted megyek ;)

xoxo Nath :*

A gyomromban a pillangók szinte felrepítettek az emeletre és velem voltak egész végig, mivel rendkívül gyorsan elkészültem az alváshoz. Az ajándékaimat biztonságba helyeztem a polcon, amire tökélete rálátás nyílik az ágyamból. Rendkívül nagy mosollyal estembe a puha ágyikómba és imádkoztam azért, hogy minél hamarabb szombat legyen.

Aloha! :P
Új rész !! :))
Köszönöm a 4(!!) feliratkozót és a több, mint 1740 látogatót. Nagyon szeretlek titeket!❤Kérlek titeket, hogy írjatok hozzászólást.!
Csók. Puszi. :*
     B.

Akár egy szárnyaszegett angyal...

Halihóóóóóóóóó!! Itt B.
Rettentő nagy kihagyás után itt van az új rész. Annyi mindet akartam mondani, hogy amire ideértem, már mindent elfelejtettem. De megpróbálom összeszedni a gondolataimat így háromnegyed tizenegy után. Először is köszönöm a kommenteket. Nagyon jól esnek meg minden. Az is fantasztikus, hogy mindjárt elérjük (vagy már el is értük) az 1500 látogatót. Köszönöm. A fejezet végén van valami, amit örülnék, ha legalább egy valaki észrevenne ( és itt nem a helyesírási vagy nyelvhelyességi hibákra gondolok ). Amúgy feliratkozni vagy követni a Bloglovinon tessenek. Kint van jobb oldalt. Én nem az kérem, hogy írjátok le, hogy mi tetszett meg ilyenek, hanem azt, hogy NYUGODTAN CSESSZETEK LE, amiért ennyi ideig nem hoztam részt, és még azt is, hogy MI NEM TETSZIK.
Jó olvasást! Remélem tetszeni fog.
Puszi páá.
B.






Reggel halk kuncogásra ébredtem fel és arra, hogy valaki szorosan ölel magához.  Lia és Max nevettek valamin és olyanokat suttogtak, hogy „Nézd, de édesek” meg, hogy „Annyira aranyosak így együtt”. Túl lusta és fáradt voltam, hogy kinyissam a szemem és felkeljek, helyette inkább át akartam fordulni a másik oldalra és még jobban elterülni, de azzal a lendülettel estem le az ágyról, magammal rántva a békésen szunyókáló emberkét is. A srácok hangosan röhögtek a bénaságomon, de Lia azért próbált nem röhögni. Annyira.

-  Jó reggelt! – köszönt Nath miután végre észhez tért és levette rólam a szemeit.

-   Neked is! – válaszoltam én is majd küldtem felé egy mosolyt, aminek köszönhetően újra a szemeimet kezdte el tanulmányozni. Nem mondanám, hogy rossz érzés, hogy rajtam fekszik, de a padló már nyomja a hátamat. – Nathan!

-  Ja Persze Bocsi! – kapott észbe, majd segített nekem is felállni.

-   Hmm látom felébredt a mi kis gerlepárunk – nézett végig rajtunk Jay, majd beviharzott a konyhába.

-   Akkor esetleg jöhetnétek reggelizni! – kiabált Max, majd szép kényelmesen elindultunk feléjük.

- Csináltál nekünk reggelit? – kérdeztem Maxtől és tekintetem megakadt a gyönyörűen megterített asztalon.

-   Igen. Egész pontosan Lia.

-   Ohh. Pedig szívesen megkóstolnám a főztödet.

-  Ha ételmérgezést akarsz kapni, akkor csak nyugodtan. – szólt közbe Tom, majd ő is helyet foglalt mellettünk.

-    Hahaha. Nagyon vicces vagy Thomas. Nem is tudom, hogy ki gyújtotta fel múltkor a palacsintasütőt. – vágott neki vissza a kopasz, mire Tom csak nagyokat pislogott.

-    Az Jay hibája volt.

-  Ne már! Hiszen én itt se voltam akkor! – tettetett felháborodással válaszolt Bird a konyha másik végéből.

-   Idióták! – Siva végül lezárta az értelmes beszélgetésüket, mire mindenkiből kitört a nevetés. A reggeli alatt végig röhögtünk, ugyanis a fiúknak el kellett mesélniük, hogy hogyan sikerült felgyújtani a drága palacsintasütőt, amelyet aztán kiraktak a falra. Ez biztos valami elvont absztrakt művészet lehet, vagy pedig az a „dekoráljuk ki a lakásunkat pasi módra”. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember, akinek tetszik, hogy egy szénné égett serpenyő lóg a falon. Nathan egész reggeli alatt nem szólt semmit és oly látványosan el volt bambulva, hogy ha háromszor nem égette meg a száját a teájával, akkor egyszer sem. Miközben őt figyeltem, akaratlanul is eszembe jutott a tegnap este. Ahogy ültünk ott a zongoránál,  s kezünk összeért és ahogy ajkaink közös táncba kezdtek…

- Lia! - kiabáltam a barátnőm után - Nem láttad valahol a telefonomat? - már épp indulóban voltunk a fiúktól, de mint mindig most se tudom, hogy hova tettem azt a szerencsétlen kis készüléket.

- Az előbb még a kezedben volt. - nézett rám döbbent két ölelés között.

- Tudom, de azóta megint eltűnt.

- Nem ezt keresed? - jött felém Nathan kezében az "elveszett" telefonommal.

- De! Köszönöm. Hol volt?

- A konyhában az asztalon.

- Gyerekek! Mit keresett ez ott?! - Néha még én is meglepődöm a saját hülyeségeimen és azon, hogy mennyire feledékeny tudok lenni. Nath még mindig velem szemben áll és hosszasan tanulmányoz, majd szája sarkában megjelenik egy szexi mosoly. - Na mindegy is. Még egyszer köszönöm. - sarkon fordultam és elindultam volna a kijárat felé, ha Nathan nem tartott volna vissza.

- Várj Zoé! Figyelj..Ömm. - megvakarta a tarkóját, majd mindent megadóan beletúrt a hajába. Ebben a pár másodpercben két dologra jöttem rá. Egyrészt nagyon cuki, mikor zavarban van. Gyakrabban kellene így lennie. Másrészről, hogy én is bele akarok túrni a tökéletesen beállított hajába. Végül nagy nehezen összeszedte magát. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy eljönnél-e velem vacsorázni? - Állj állj állj! Ugye ez az amire gondolok? Nathan James Sykes most randira hívott? Álmodom. Biztos csak álmodom. De nem. Nathan pontosan itt áll előttem. Zöldeskék szemeivel rabul ejtette az enyéimet és várja a válaszomat.

- Igen. Szívesen elmennék. - Próbálom felfogni, hogy mit is tettem most és lehetőleg nem paradicsom színűre elpirulni.. Igent mondtam életem első randi meghívására. De shhh! Ezt csak Lia tudja.

- Majd még hívlak! - mondta és egyre közeledett az ajka az enyémhez. Már kezdtem beleélni magam, hogy itt mindenki előtt megcsókol, amikor elfordította a fejét és egy arc puszi lett belőle. Szégyenlősen pislogtam mg párat, majd belekaroltam barátnőmbe és végre most akadálymentesen, de eljutottunk haza...

"OOhhh leehehe, oohhh leehehe and we danced, and we cried, and we laughed, and had a really really really good time..." szólalt meg egy ismerős dal a telefonomból. Jaaa, hogy ez az ébresztő akar lenni. Jaaa, hogy már reggel van és fel kellene kelni. Milyen nap is van? Hétfő. Remek. Imádom a hétfőket. Mindig egy új hét kezdete, az esetleges fárasztó hétvégék befejeztét jelenti és egy esély, hogy jól indulhasson a heted. Te jó ég! Miket beszélek? Utálom a hétfőt! Komolyan mondom szeretnék még egy napot a vasárnap és a hétfő között. De nem elég, hogy hétfő van, még reggel is legyen? Elegem van. Fáradt vagyok, álmos is és szükségem van még az ágyamra.

- "Take my hand, let's have a blast and remember this moment for the rest of our lives, our lives, our lives, our lives, our lives..." - énekelte Lia az ébresztőm folytatását. Ismétlem hétfőn reggel fél hétkor. - Jó reggelt Drága! - köszönt jókedvűen, mire nekem egy hangos morgás volt a válaszom és azzal a lendülettel átfordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót. - Ne lustizz! 

- Ugye tudod, hogy ilyen szó nincs is? - Erőt vettem magamon és elindultam a felkelés folyamata felé. Vagyis kitakaróztam. Kezdésnek nem is rossz. - Amúgy jó reggelt.
- Mivel te ilyen lassú vagy inkább lusta vagy enyém a fürdő. - jelentette ki és már el is indult a dolgára.
- Oké. Addig én választok neked is ruhát. - Nagy nehézségek árán, de sikerült kiszállni az ágyamból, majd a gardrób felé vettem az irányt. Mivel esik az eső Liának egy hosszú csőfarmert választottam egy kockás inggel és hozzá illő csizmával. Nekem maradt az egyik kedvenc összeállításom. A csíkos nadrágom és keresztes pólóm tökéletes a mai napra. Mikor végzetem pont akkor jött ki Lia a fürdőből, majd felváltottam és elvégeztem a reggeli rutint. Fogmosás, haj, smink. Semmi extra.

- Még nem is mesélted, hogy mi történt Nathan és közted péntek este. - kezdte a faggatásomat Li. Hát igen. Most hétfő van és mindez péntek este illetve szombat délelőtt történt. Miért is nem beszéltünk erről? Már meg is van. Szombaton még túl friss volt a dolog és még magam sem tudtam felfogni. Vasárnap pedig Annie-nek segítettem addig Lia és Ricsi lefoglalták magukat valami társasjáték félével.
- Az úgy történt, hogy kimentem filmről és tök magabiztosan járkáltam a sötét folyosón miközben próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy szellemek nem léteznek és most sem követ téged senki. Majd  sikerült valaminek nekimennem. Amikor megfordultam egy zongora volt előttem és a Hold fénye tökéletesen megvilágította. Leültem elé és játszani szerettem volna rajta, de rájöttem közben, hogy nem tudok. És akkor Nathan megjelent, leült mellém és elkezdtünk zongorázni. Közben csak egymás szemébe néztünk, míg végül meg nem csókolt. - idéztem fel neki az elmúlt nap eseményét és olyan volt, mintha megint átélném ezt a csodálatos pillanatot.
- Ohhh...Ez annyira romantikus. - áradozott, majd kaptam egy nagy ölelést - Életed első csókja tökéletesre sikeredett.
- Igen. Tizenkilenc vagyok és most csókolóztam először. Ja és elhívott randizni. - mondtam neki gyorsan, s közben megérkeztünk a munkahelyünkre.
- Első csók, első randi és mindezt egy hétvége alatt?! - foglalta össze az elmúlt nap eseményeit barátnőm, mielőtt még elnyelte volna a hatalmas cipőbolt. - Belehúztál édesem. Munka után itt találkozunk. Jó munkát! Puszi. - köszönt és már el is tűnt, majd én is elindultam a dolgomra...

Az órák csak úgy teltek, s az idő szinte megállíthatatlanul rohant előre. Már tizenegy óra volt, mikor feleszméltem, s a nagy rohanásban akadt egy kis időm pihenni. A vásárlók szinte lerohanják a boltot, s nem kímélik meg az eladókat sem. Kiszolgálni őket, a ruhákat elpakolni, pénztárba be, pénztárból ki, felmosni a sáros padlót, kirakatot eligazítani. Kész vagyok. Átnéztem Lihez, de ott sem volt jobb a helyzet. Emberek mindenfele. Valaki csak céltalanul bolyongott, míg mások vásároltak vagy padig csak elbújtak az eső elől. Mindez normális és már megszokott Londonban. De van ami mégsem. Azt nem tudom megszokottnak nevezni, hogy egy velem egyidős, gyönyörű, barna hajú lány egy padon bőrig ázva kuporog. Haja kócos volt és csurom víz a ráesett esőcseppektől, amely esetlenül lógott bele az arcába. Szemei alatt fekete csík húzódott le egészen az álláig. Olyan volt, mint egy megtört, megsebzett, szárnyaszegett angyal. Ruhái tükrözte érzelmeit. Akár egy átlátszó csomagolás. Hiába van befedve, eltakarva tudod, hogy mire számíthatsz ott belül. Vajon mi az ami bánthatja? Vajon ki vagy mi okoz neki ennyi fájdalmat? Segítségre van szüksége és ha rajtam múlik, akkor ezt meg is kapja.

Már két nap telt el azóta, hogy hétfőn megpillantottam azt a lányt. De minden egyes nap láttam azon a padon, s most is ott van. Felpillantottam az órára és örömmel vettem tudomásul, hogy lejárt a munkaidőm. A cuccomat futtában magamra aggattam, s szinte kiestem az üzlet fémdetektoros ajtaján. Ő még mindig ott volt és egy könyvbe merülve észre sem veszi a körülötte lévő világot. Tettem pár bátortalan lépést felé, s akkor vettem csak észre, hogy naplót írt majd egy határozott mozdulattal kitépte belőle az egyik oldalt és az összegyűrt papírlapot a táskája mélyébe rejtette. Felnézett rám, s a szemei alatt megint ott van a fekete csík. Vagyis sírt. Megint. Mikor észrevette, hogy közeledem felé, letörölte a könnyeit, majd rám mosolygott.
- Szia! Leülhetek? - kérdezem tőle kedvesen mosolyogva.
- Szia! Persze. - válaszolt és kicsit arrébb húzódott a padon, hogy én is kényelmesen leülhessek.
- Zoé Szabó vagyok. Téged hogy hívnak?
- Naomi Johnson. - válaszol és egy kicsit furcsán néz rám.
- Biztos furcsának tartod, hogy egy idegen csak úgy leül melléd és beszélgetni kezd veled, - kezdtem magyarázkodni, s közben összeszedtem a gondolataimat - de itt dolgozom szemben a ruhaboltban és már korábban is észrevettem, hogy itt üldögélsz magányosan és sírsz. Csak szeretném tudni, hogy minden rendben van-e vagy hogy segíthetek-e valamit? Bármiben. Ha csak beszélgetni szeretnél vagy hogy most hagyjalak magadra akkor csak szólj nyugodtan. - álltam volna fel a padról, de Naomi megállított.
- Várj! - szólt utánam és megfogta a karom - Köszönöm, én csak ... - kezdte volna el, de zavarában a cipője orrát vagy az előttünk elhaladó embereket nézte. Látszott rajta, hogy nehéz neki elmondani bármi legyen is az.
- Gyere meghívlak egy kávéra. - ajánlottam fel neki, mire rám nézett, hogy komolyan gondolom-e. Biccentettem egyet a fejemmel, s összepakolta a cuccait, majd együtt elindultunk egy kávézó felé...

Részlet;)

Halihóóó!
Még nem résszel jöttem, aminek több oka is van:
1. LUSTA vagyok.
2. Év vége van lassan és hát a suliban nem egy tantárgyból állok rosszul, szóval azzal kellene kezdeni valamit.
3. Piaristás vagyok és ott nem tudják mi az, hogy időben haza engedni a diákot.
4. Csak ennyi van kész a fejezetből, de a fejemben már összeállt, csak le kell írni és nagyon semmit mondó egy rész lesz ez... De a következő sokkal izgalmasabb lesz már.
Úgy döntöttem, hogy ezt most megosztom veletek. Nem akarok köcsög lenni, mert elég sokan látogatjátok a blogot, így megérdemlitek ezt.;)
A következőt amint megírtam, felrakom ide, de szerintem úgy suli végén várható lesz már. Mindjárt itt van ..;) Mennyi is?! 4 hét?!!
Kitartást mindenkinek! Jó tanulást és jó olvasást is ;)
Puszi Pá! 

B.

"Reggel halk kuncogásra ébredtem fel és arra, hogy valaki szorosan ölel magához.  Lia és Max nevettek valamin és olyanokat suttogtak, hogy „Nézd, de édesek” meg, hogy „Annyira aranyosak így együtt”. Túl lusta és fáradt voltam, hogy kinyissam a szemem és felkeljek, helyette inkább át akartam fordulni a másik oldalra és még jobban elterülni, de azzal a lendülettel estem le az ágyról, magammal rántva a békésen szunyókáló emberkét is. A srácok hangosan röhögtek a bénaságomon, de Lia azért próbált nem röhögni. Annyira.

-  Jó reggelt! – köszönt Nath miután végre észhez tért és levette rólam a szemeit.

-  Neked is! – válaszoltam én is majd küldtem felé egy mosolyt, aminek köszönhetően újra a szemeimet kezdte el tanulmányozni. Nem mondanám, hogy rossz érzés, hogy rajtam fekszik, de a padló már nyomja a hátamat. – Nathan!

- Ja Persze Bocsi! – kapott észbe, majd segített nekem is felállni.

-  Hmm látom felébredt a mi kis gerlepárunk – nézett végig rajtunk Jay, majd beviharzott a konyhába.

-  Akkor esetleg jöhetnétek reggelizni! – kiabált Max, majd szép kényelmesen elindultunk feléjük.

- Csináltál nekünk reggelit? – kérdeztem Maxtől és tekintetem megakadt a gyönyörűen megterített asztalon.

- Igen. Egész pontosan Lia.

-  Ohh. Pedig szívesen megkóstolnám a főztödet.

-  Ha ételmérgezést akarsz kapni, akkor csak nyugodtan. – szólt közbe Tom, majd ő is helyet foglalt mellettünk.

-  Hahaha. Nagyon vicces vagy Thomas. Nem is tudom, hogy ki gyújtotta fel múltkor a palacsintasütőt. – vágott neki vissza a kopasz, mire Tom csak nagyokat pislogott.

-  Az Jay hibája volt.

-   Ne már! Hiszen én itt se voltam akkor! – tettetett felháborodással válaszolt Bird a konyha másik végéből.

-  Idióták! – Siva végül lezárta az értelmes beszélgetésüket, mire mindenkiből kitört a nevetés. A reggeli alatt végig röhögtünk, ugyanis a fiúknak el kellett mesélniük, hogy hogyan sikerült felgyújtani a drága palacsintasütőt, amelyet aztán kiraktak a falra. Ez biztos valami elvont absztrakt művészet lehet, vagy pedig az a „dekoráljuk ki a lakásunkat pasi módra”. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember, akinek tetszik, hogy egy szénné égett serpenyő lóg a falon. Nathan egész reggeli alatt nem szólt semmit és oly látványosan el volt bambulva, hogy ha háromszor nem égette meg a száját a teájával, akkor egyszer sem. Miközben őt figyeltem, akaratlanul is eszembe jutott a tegnap este. Ahogy ültünk ott a zongoránál,  s kezünk összeért és ahogy ajkaink közös táncba kezdtek…

Ömm, hát na! Helyzet..

Hali Babáim;) !!
Nagyon nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat és a sok látogatót. ( Egyébként mikor nem írok részt, többen nézitek, mint amikor írok újat. Ez tök vicces. Vagyis nem, csak én vagyok hülye:D) Külön köszönet Roxiinak a feliratkozásért és az ösztönző hozzászólásáért:)!! Imádlak:*
Amúgy beállítottam, hogy lehessen névtelenül is kommentelni, szóval Tessék kipróbálni!! A következő fejezetet igyekszem ma és/vagy holnap megírni és majd feltenni valamikor. Ami biztos, hogy jövő hétvégén már fent lesz. Sajnálom, hogy eddig húzom. Várjunk csak! Nem is tudom, hogy miért. Na mindegy.
De hogy addig is ne szenvedjetek izgalom hiányban, (ez csak szerintem hangzik hülyén?) belekezdtem egy új blogba, amit oldalt megtaláltok. Már fent van a prológus és most tettem fel az első részt. Nagyon különbözik ettől a blogtól, de nagy terveim vannak velük közösen és külön-külön is.
http://iamsadiamhappywithyou.blogspot.hu/   
Tessék benézni és kommentelni. Fejtsétek ki a véleményeteket, akár rossz, akár jó. Ja és nem utolsó sorban pedig feliratkozni!
Tehát akkor nemsokára új rész, addig is Béke és Szeretet! :))
Puszi Mindenkinek! :*

B.

A zongoránál :)

Halihóó Emberkék!!
Megérkeztem az új résszel, mint a szakadó eső, Húsvét vasárnapján!:))xd
Először is azt szeretném mondani, hogy köszönöm a hozzászólást:)) Nagyon jól esett :)
Másodszor pedig Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Nektek és jó olvasást !!! ;))
Ui.: Írj hozzászólást vagy nem lesz új rész !!!
Ui2.: Ajánlás: Miközben olvasol, hallgasd ezt a zenét! Így sokkal jobb lesz:)) Erre a számra született meg a vége:)
Ui3.: Elnézést kérek a durva, obszcén vagy bántó szavakért :))
Puszi Páá!! :*
By:      B. ❤

Zoé szemszög:

Egyedül voltam. Egyedül, mint egy kósza virágszál az út szélén. Nem emlékszem szinte semmire. Az agyamat teljesen elborították az érzelmek. Arra sem emlékszem, hogy kerültem ágyba. De valahogy összehoztam és még elaludnom is sikerült.

 De ez a kicsi örömöm sem tartott sokáig. Ugyanis a világ legszörnyűbb álmában volt részem. Főszerepben Nathan Sykes és Lia Toth. Minden csupa vér volt. AZ Ő vérük. Sikítozva ébredtem fel. Lia az ágyamon ült és nyugtatgatott, hogy csak egy álom volt…

Egész nap próbáltam elfelejteni vagy elrejteni az agyam legsötétebb zugába, ahol a kémiát meg a fizikát is tárolom, de nem jártam nagy sikerrel. Akárhányszor kezdtem magam egy kicsit is jól érezni megjelent egy véres kép…

 A nap fénypontja volt, mikor emiatt összevesztem 2 vásárlóval is. Jó nap ez a mai mondhatom. De akkor megjelent Jay. Valahogy tudtam, hogy miről akar beszélni velem. Nathan. Elmondta nekem a teljes valóságot és próbálta feldobni a napomat. Ez az idióta addig nem ment el mellőlem, amíg igent nem mondtam arra, hogy elmegyek ma este hozzájuk Liával filmezni. Muszáj volt belemennem, különben még most is mellettem állna. Nem volt valami nagy kedvem, de beleegyeztem és még Lia is mondogatta. Legszívesebben egész nap az ágyamban feküdtem és zenét hallgattam volna.

 Egész álló nap Linek nyafogtam, hogy mennyire nincs kedvem menni. Mikor már a házuk előtt voltunk, akkor is elmondtam neki még egyszer. Én az helyében már tuti leordítottam volna a fejemet, de ő inkább ellátott tanácsokkal. Többek között ezért is szeretem annyira.

 „Ha szerelmes vagy belé, vagy csak érzel iránta valamit, akkor bocsáss meg neki. Ő is megérdemel egy második esélyt.” Csak ez a mondat járt a fejembe egész este, s hiába is igyekeztem elfelejteni, nem ment. Mikor megláttam Nathan-t be kellett látnom, hogy Liának teljesen igaza volt. Megérdemel ő is egy második esélyt és…

„Hadd válasszak én!! Léccina!!!” Ezt nem kellett volna meghallanom. Lia ment filmet választani. Előre félek, hogy mégis mit tervez a drágaság. Biztos, hogy a legdurvábbat fogja kiválasztani és akkor tökre félni fogok, meg nem merem majd nézni és akkor Nath magához ölel meg ilyenek. Ez elég könnyen kivitelezhető volt. Egyrészt félek a horror filmektől. Bármilyen kis félelmetes rész következik, becsukom a szemem és elmeséltetem a velem levőkkel, hogy mi történt. Hát igen, ez a Zoé féle megoldás a horror filmek problémájára. Másodszor Nathan ült mellettem. Harmadszor a válla túl hívogató és kényelmes. Negyedszer pedig hol engem, hol pedig a filmet nézte…

Első film a Sinister volt. Szép kis kezdet meg kell hagyni. Ez volt azon filmek egyike, aminek az előzetesét se mertem teljesen végignézni. Na mindegy is. Végül bevetettem a „Zoé módszert” és Nathan volt olyan kedves, hogy elmesélte mi történt. Mondtam már, hogy emiatt még jobban kedvelem?! Nem. Akkor most mondom.

 Vége lett a filmnek, majd Tom berakott egy következőt. Azt hittem, hogy akkor most valami vígjáték lesz, vagy valami akció film. Liával mindig így szoktunk csinálni. Először egy horror, majd levezetőnek egy humorral teli film, hogy este azért el is tudjunk aludni meg ilyenek. De ez most nem így volt. Mosolyom az arcomra fagyott, mikor megláttam a címet. CHUCKY. Nem elég, hogy az a baba még világosban is tökre ijesztő, de nekem még sötétben végig kell néznem egy olyan filmet?! Ki van zárva. Kétségbe esetten néztem oldalra, ahol Lia önfeledten mosolygott rám, majd Nathanre nézett és végül rám. Úgy tudtam. Ha nem jön össze a fősuli, akkor elmegyek jósnőnek az már biztos. Ismét a „Zoé módszert” alkalmaztam, de egy kicsit megspékelve. Láb felhúz, kéz a szem előtt, közelebb Nath-hez. Végül nem bírtam tovább, s arcomat a mellkasába temettem. Erre ő szorosan magához húzott, majd átölelve „néztük” tovább a filmet. Ölelése megnyugtatott, de csak egy kis ideig. Továbbra is előttem volt annak a hülye kis babának a képe. Gonosz kék szeme, amivel ölni tud és a vigyorgó műanyag pofija, amellyel bevágódik a kisgyerekeknél, majd megöli őket. Szűnni nem akaró kép és még ki tudja, hogy mennyi van vissza a filmből. Jó, én feladom. Bármit csak ezt ne kelljen néznem. Kihámoztam magam Nathan szoros öleléséből és azzal a lendülettel indultam kifelé, mondván a mosdóba kell mennem. Kifelé menet minden egyre sötétebb és sötétebb lett. Ez se volt egy okos döntés részemről.

-  Zoé te nagyon hülye vagy! Az csak egy film és nincs itt semmi. – Be kell, hogy valljam, nem csak hülye vagyok, hanem még magamban is beszélek. Nem jó kombináció. Főleg akkor nem, ha egy idegen házban még el is tévedsz, s csak egy kis fény világítja be a helyiséget, ahol épp tartózkodsz. Próbáltam felidézni a ház azon pontját, ahol most én vagyok, de semmi. Még véletlenül sem emlékszem rá. Ijedten fordultam a körbe, majd hátrálni kezdtem. Nem tudom mit miért tettem. Biztos csak az ösztönök. Ahogy hátráltam valami kemény és elég méretes dologba rúgtam bele. A szívrohamot hozta rám és azonnal megfordultam. Egy hatalmas ablakon szűrődtek be a Hold lágy sugarai és megvilágították az előttem elhelyezkedő fehér zongorát. Leültem az előtte elhelyezkedő kis székre és csak bámultam a fekete és a fehér billentyűit, amelyek akár az élet. A lehetőségek előtted állnak és csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle. Már nem féltem. Teljesen a hatalmába kerített ez a tárgy, ahogy a telihold fénye megvilágította. Késztetést éreztem, hogy játsszak rajta. Ujjaimat a billentyűkre helyeztem és csak vártam. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül, de nem foglalkoztam ezzel, egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Közel volt. Túl közel. Az parfümje lágyon csiklandozta az orromat és az agyamban rózsaszín köddé alakult. Ezt az illatot már sose tudom elfelejteni. Az arcát megvilágították a fények, így még tökéletesebbé téve azt. Zöld szemei csillogtak, akár a világ legszebb gyémántja. Nem nézett rám, csak a zongorát és a kezemet bámulta. Bal kezét az enyémre helyezte, majd átkarolt és a másik kezemet is megfogta. Ahogy hozzámért a hasamban a pillangók elkezdtek repdesni és a szívem hevesebben dobogott, akárcsak az övé. Megremegtem, erre ő elmosolyodott, majd mélyen a szemembe nézett. Elvesztem a tekintetében. Csak az első hang leütése rángatott vissza egy kicsit. Majd egy következő és meg egy és még egy. Ismerős volt a dal és kétség kívül az egyik kedvencem. A River flows in you-t játszottuk. Nem tudtam a számra figyelni. Teljesen lekötötte a figyelmemet Nathan személye, és ahogy szorosan ölel magához a holdfényben, s kezeit az enyéimen pihentette. Mellette teljesen biztonságban éreztem magam. A dalnak már rég vége volt, de kezeit még mindig ugyanott tartotta, ahol eddig. Ölelése szorosabb lett és mélyen a szemembe nézett. Arcunkat csak a telihold világította meg és a köztünk levő távolság folyamatosan csökkent. Lepillantott a számra, majd újra a szemembe nézett. Azóta várok erre a pillanatra, amióta lefejeltem a repülőtéren, vagy amikor a heart vacancy-t énekelte a plázában, vagy amikor közösen választottunk sapkát, vagy amikor elaludtam a vállán filmnézés közben. És most végre itt van. Csak Ő és én holdfényben egy zongora előtt. Ajkaink végül összeértek, s apró puszikat váltottunk, majd egy hosszú és szerelmes csókban forrtunk össze… 

A történtek után ...és a Chucky :)

HALI!!! Megjöttem, mint a nem létező tavaszi idő:DDXD

Több, mint 1500 szó (Y)
Szerintem Hosszú lett.:))
KOMMENTEKET KÉREK!!!

Lia szemszög:

Hazafelé már nem beszéltünk, csak élveztük az esőt és egymás társaságát. A házunk előtt van egy park, ami sötétben elég ijesztő. Így volt ez most is. Ahogy elhaladtunk mellette automatikusan közelebb húzódtam Max-hez. Nem szólt semmit, csak haladtunk tovább, míg egy padon kuporgó emberhez nem értünk. Először azt hittem, hogy egy hajléktalan, de ahogy az utca fényei megvilágították az arcát, rá kellett, hogy jöjjek Nathan az.

-  Nathan te mi a fenéért vagy itt kint? – kérdeztem.

-  Zoé kidobott.

-  Mi? Miért? Haver! Mit csináltál? – faggatta Max, de Nath nem mondott semmit, s közben felkászálódott a padról.

-  Figyelj! Majd holnap, vagyis ma mindent elmeséltek, én meg kiszedem Zoéból, de most inkább menjetek haza! Nathan elég ramatyul néz ki. -  Max nem tiltakozott, csak ránézett barátjára, s belátta, hogy igazam van.

-  Nagyon jól éreztem magam Veled. – mondta nekem, miközben átkarolta a derekamat.

-  Én is Veled.

-  Később még hívlak! Szép álmokat! Szia! – majd egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra.

-  Szia!

Reggel Zoé sikítozására keltem. Szegényem valami borzalmasat álmodhatott, ha így sikítozik.

-         -  Zoé! Zoééé!! Ébredj!! Csak álmodtad!! - kinyitotta a szemeit, majd gyors megöleltem, mielőtt elsírná magát. – Csak álmodtad! Minden rendben, csak egy álom volt!

-         - Olyan borzalmas volt!

-         -Tudom! – majd még szorosabban öleltem magamhoz. – Figyelj!! Menj és tusolj le, attól megnyugszol és elfelejted az álmodat!

-         - Oké! Köszönöm!

***

Zoé kb. fél óra elteltével törölközőbe csavarva jött ki a fürdőből. Kissé megnyugtatott, amikor láttam, hogy már jobban van egy kicsit. Gyors beviharoztam én is a zuhany alá, majd megcsináltam a szokásos reggeli dolgokat. Egész zuhanyzás alatt az járt a fejemben, hogy mi történhetett tegnap kettejük között, ugyanis még nem tudok semmit sem. Zoé aludt mikor hazajöttem, ezért meg nem fogom felkelteni. Köntösömben jöttem ki a fürdőből, majd magamra kaptam a ruhámat, s barátnőm is felvett valamit, ami tükrözte a hangulatát, majd elindultunk dolgozni.

Útközben Zoé elmesélte, hogy mi is történt konkrétan. Kicsit megharagudtam Nathan-re, de erről még kell beszélnem a fiúkkal is úgy érzem. Barátnőm kérésére elmeséltem a tegnapi randimat Max-el. Örült a boldogságomnak és ma először láttam mosolyogni. Annyira sajnálom szegényt! Hogy lehetett Nath ilyen?! Vagy nem is tudom …

***

Dél van, s a cipőboltban eddig minden nyugisan zajlott. Zoé a ruhabutikban csupán 2 emberrel veszett össze. Jó kis napja van, mondhatom. De hála Istennek ma péntek van, s holnap már nem kell elviselnie az idióta vásárlókat. Ekkor érkezett meg Max és Jay.

-        -  Sziasztok! – köszöntem nekik.

-        -  Szia Lia! – köszöntek egyszerre, majd Maxtől kaptam egy puszit a számra, Jay pedig a szokásos három baráti puszit kapta.

-        -  Zoé hogy van? –kérdezte Max kissé aggódva.

-        -  Ahhoz képest elég jól. Ma csak 2 vásárlóval veszett össze. És Nathannel mi van?

-        -  Átaludta a délelőttöt majd mikor eljöttünk leült a zongorájához és valami szomorú dalt próbált összehozni. – Jay válaszát hallva kicsit megenyhült a szívem Nath-tel kapcsolatban.

-        -  És neked mondott valamit a tegnappal kapcsolatban?

-        -  Igen! Mindent pontosan elmesélt. Gondolom ezzel te is tisztában vagy. De azt tudnotok kell, hogy Miranda mindig is egy nagy ribanc volt. Már bocs a kifejezésért, de ez az igazság. Minden létező pasira rámászott és szokása volt, hogy tönkretette mások kapcsolatát. Úgyhogy ne haragudj Nathanre! Kérlek.

-        -  Szerintem mi rendben leszünk, de Zoé ott van szemben. – ezt egy célzásnak szántam, amit Jay egyből értett is.

-        -  Csak még annyit, hogy szeretnénk, ha ma este átjönnétek hozzánk. Egy kis mozizás meg ilyenek. Zoét valahogy győzd meg, de most átmegyek hozzá és beszélek vele!!;)

-         - Sok sikert!

Max itt maradt velem, s segített cipőket pakolni és közben Zoéról és Nathanről beszélgettünk. Jay már háromnegyed órája átment Zohoz.

-          Aggódnom kellene?

-       -   Mégis miért? – kérdezte Max értetlenül.

-       -   Jay már háromnegyed órája áment és még mindig semmi. – az emlegetett szamár épp ebben a pillanatban lépett be a cipőboltba.

-       -   Nem hittem volna, hogy ennyire makacs. - sóhajt egy nagyot, majd odajön hozzánk.

-       -   Csupán nem ismered.

-       -   Lehet.  De nagy nehézségek árán sikerült rávennem, hogy jöjjön el hozzánk, de Lia ha nem cseszegeted, akkor tuti kitalál valami kifogást, csak hogy ne jöjjön el.

-      -    Nyugi!! Számíthattok rám. Mikorra menjünk?

-      -    Minél előbb annál jobb. – Max rögtön válaszol, majd rám kacsint.

-      -    Hét körül?

-       -   Tökéletes. A címet majd átküldöm smsben. De most mennünk kell.

-       -   Oké. Akkor hétkor nálatok leszünk! – mondtam, majd búcsúként Jayt megöleltem, Maxnek pedig egy szájra puszit adtam.

Miután a fiúk elmentek pár percig még pakolásztam a boltban, majd lejárt a munkaidőnk. Fogtam a cuccomat, s a bolt előtt vártam Zoét. Nagy nehezen végre megérkezett, de a hangulata még mindig olyan volt, mint reggel.

-  Héé csaj! Na hogy vagy? – letámadtam szegényt a kérdésemmel, majd gyors megöleltem.

-  Fantasztikusan.

-  Estére szedd össze magad, mert megyünk a fiúkhoz!

-  Tudom. Jay már mondta. De nagyon nincs kedvem menni.

-  Gondoltam. Ott lesz Nath meg ilyenek.

-  Pont ezért nincs kedvem.

-  Megértem, de akkor is eljössz és én választok neked ruhát, mert ebben nem vagy valami sexi.

-  De kényelmes. – mondta ártatlan arccal, mire én csak megráztam a fejem, majd elindultunk hazafelé.

*The Wanted ház előtt*

- Még mindig nem akarok bemenni oda. – Zoé még mindig makacskodott, és úgy éreztem, hogy mindenképp itt kell tartanom, történjék bármi.

- Figyelj Zoé! Tudjuk az igazat Nathannel kapcsolatban. Ha szerelmes vagy belé, vagy csak érzel iránta valamit, akkor bocsáss meg neki. Ő is megérdemel egy második esélyt. De ha nem érzel semmit iránta, ami tudom, hogy nem így van, akkor szimplán nézd levegőnek, s érezd jól magad velem, meg a többi sráccal.

- Nyugi rendben leszek! Köszönöm, hogy vagy nekem!

- Ahhj! Gyere ide! – Zoé közelebb jött, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Ohhh, de megható pillanat! – hallottuk Tom hangját, aki az ajtóban állt és minket nézett. – De mi lenne, ha bejönnétek?

- Köszönjük Tom, neked is szia! – megöleltük, majd bementünk a házukba.

- Fiúúúúúúúúúúúúúúk!!!! Megjöttek a lányok!!!! – kiabált teljes erőből Tom, s szerintem az utca túloldalán a lenyírt szőrű tacskójával sétáló, nagyot halló öreg néni is hallotta.

- Megyek!! – kiabált vissza Max és már ott is termett előttem. – Sziasztok! Nagyon csinos vagy. –súgta oda, majd megcsókolt. – Szia Zoé! Örülök, hogy végül eljöttél és milyen fantasztikusan nézel ki! – dicsérte meg barátnőmet, majd megölelték egymást.

- Sziasztok! – jelent meg végül a maradék három ember. Nathan jött leghátul és nagyon le volt törve, de ahogy meglátta Zoét, mintha valami megcsillant volna a szemébe. Megöleltük egymást, sőt Zoé is megölte Nath-et, de csak pár másodpercig tartott ez a pillanat.

- Na gyertek megmutatjuk a fontosabb dolgokat a házban! – ajánlotta fel Siva , majd mindenki elindult valamerre.

- Addig én csinálok popcornt! – Jay

- Én meg választok filmet! – mondta Tom, de nem jutott messzire, mert utána mentem.

- Hadd válasszak én!! – néztem rá kiskutya szemekkel – Léccina!!!

- Jó rendben! De ne okozz csalódást!

- Nyugi!! Jó lesz! Higgy nekem! – nyugtattam meg, s kezdésnek egy enyhébb horrort a Sinistert választottam, majd utána jöhet a Chucky, amitől Zoé retteg. Már úgy elképzeltem mi lenne ha… Siva és Max megmutatták nekünk a konyhát, a nappalit, a fürdőt, a stúdiójukat, s a mozisarkukat is, ahol most filmezni fogunk. Már kívülről is gyönyörű a ház, de belülről csodaszép!! Mi csak annyit tudtunk erre mondani: „Kapjátok be!” De most tényleg!? Hogy lehet valakinek ilyen csodaszép háza?! Én is akarok! *-* A fiúk persze levágták, hogy nagyon tetszik nekünk a házuk, s rajtunk röhögtek tovább. Király. Legalább a hangulat már megvan az estéhez, s Zoé is egyre jobban érzi magát. Elfoglaltuk a helyünket a hatalmas ágyon és minden a számításaim szerint alakult: Zoé és Nath egymás mellett ült. Persze azért tartják a távolságot, de ha így folytatódik az este, akkor nem sokáig.

- Lia !! Ugye nem valami nyálas filmet választottál? – érdeklődött Jay, s Tom már el is indította a filmet.

- Ez csak a Sinister nyugodj meg! – szól rá Zoé is, majd odaadtam neki egy zacskó popcornt.

Film közben a durva jeleneteknél Max szorosan átölelt, hogy biztonságban érezhessem magam. Jay hol a kukoricával és az üdítővel játszott, hol pedig a filmet nézte. Tisztán, mint egy óriás bébi. Tom és Siva egész végig a filmet kommentálták és azon röhögtek, hogy mi lányok félünk. Nath és Zoé elég jól elvoltak. Drága barátnőm nem nagyon merte nézni a filmet, és inkább eltakarta a szemét a kezével, így Nathan-től kérdezte, hogy mi történt. Hát igen, Ő Zoé. Látszott rajtuk, hogy legszívesebben átkarolnák egymást, de ennek érdekében egyik sem tett semmit. Még! Várjuk ki a végét. Ugyanis vége lett a Sinisternek, s elindítottuk a következő filmet. Chucky. Mikor elindult a film, s meglátták az első képkockákat a három idióta Siva, Tom és Jay elkezdett éjjenezni. Zoé kétségbeesett arccal fordult felém, amire nekem csak egy megnyugtató mosoly volt a válaszom. Be kell, hogy valljam ettől a filmtől kicsit én is parázok, de Zoé még világosban is fél a kis chucky babától. Felkészült. Lábait szorosan magához húzta, közelebb ült Nath-hez és a kezeit a szeme elé helyezte. Végül is ez is egy megoldás. A film első 20 percében járhattunk, amikor Zo már nem bírta tovább és Nathan mellkasába temette arcát. A kis sapkás barátunk erre szorosan magához húzta, majd átölelte a derekánál fogva. Így nézték tovább a filmet. Már aki nézte. Nem telt bele 15 perc, Zoé felállt és kiment, mondván, hogy a mosdóba megy. Biztos, hogy nem. Csupán fél és nem meri tovább nézni a filmet. Ahogy ment kifelé, egyre sötétebb lett, s nem sok mindent láthatott, de valamibe belerúgott. Mindenki értetlenül nézett rám, kivéve Nath-et. Ő nem törődött senkivel, fogta magát és Zoé után ment...